... Végre a kezemben tarthattam a megoldást a problémámra, a kulcsot vissza a mennyországba, megszokott kis életemhez. Gondoltam akkor naivan. Nem voltam soha oda a gyógyszerekért, de gondoltam, ha ez kell, hogy végre megint tudjak enni és aludni, ami azért nem egy elhanyagolható dolog egy ember életében, (kivéve ha zombi) akkor ezt a pár hónapot kibírom. Végül is csak napi két kis rózsaszín kapszula. Nem dől össze a világ.
Napokig memorizáltam a gyógyszer típusát. Protonpumpagátló. Mennyire kis cuki. Mintha valami durva sci-fi kelléke lenne. Akkor még nem gondoltam, hogy egy durva sci-fi szereplője leszek a valóságban is.
Elkezdtem szedni. Picit enyhült is a marás a torkomban és a számban. Kezdtem örülni, hogy végre a javulás útjára lépek. Aztán megjelentek a kellemes mellékhatások.
1. Az éhségérzetem nem csökkent, hanem megszűnt. De teljesen. Ha nem ettem volna egy hétig az sem vettem volna észre. Így ez még nem is olyan borzasztó, de gondolj bele milyen leülni úgy ebédelni, hogy úgy érzed most ettél végig egy 3 fogásos menüt.
2. A gyomorégés és savas érzés teljesen megszűnt, de lett helyette egy olyan masszív gyomorfájás és egy állandó görcs amitől megint nem lehetett normálisan aludni.
3. És végül de nem utolsó sorban az, hogy az ember lánya nem úgy működik reggelente mint a teremtés koronái, hogy sípszóra vagy anélkül de a produktum garantált... ez tény. Na de, hogy az ember leragasztott szemekkel vonuljon el a legkisebb helységbe, attól félve, hogy kirepül a szemgolyója az erőlködéstől, na ez azért túlzás.
És hát ennek a csodaszarnak, bocsánat szernek hála ez sajnos így működött.
Ezeket a mellékhatásokat leszámítva egész jó volt a helyzet... már ha ezeket le lehet számítani.
